Tovább a tartalomhoz

A világhírű szoprán pályáját 1989 óta kísérheti figyelemmel a magyar közönség. Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Bende Zsolt növendékeként. Még főiskolás, amikor a budapesti Operaház ösztöndíjasaként elénekelte Gulyás Dénes rendezésében Júlia szerepét Gounod Rómeó és Júlia című operájában. Két évvel később, 1991-ben a Bécsi Állami Operaház magánénekese lett, ahol több fontos szerepében megismerhette a bécsi közönség. A milánói Scala 1994-es Rigoletto bemutatóján – melyre Riccardo Muti hívta meg – átütő nemzetközi sikert aratott. A Salzburgi Ünnepi Játékokon számos produkcióban lépett közönség elé. A párizsi Bastille Operában Susannát, Gildát, Luciát és a Hoffmann meséiben Antoniát alakította. A londoni Roxal Opera House-ban Susannaként debütált, Violettaként lépett színpadra, majd a Lammermoori Lucia címszerepét is énekelte. A New York-i Metropolitan Operában először 1996-ban lépett a közönség elé Adina szerepében, a Szerelmi bájitalban, később ugyanitt Gildát, Luciát és Violettát énekelt. Az Operaházban az elmúlt szezonokban énekelte Eurüdikét (Haydn: A filozófus lelke) és a Grófnét (Figaro házassága), emellett a Bohémélet Mimìjét és az Otello Desdemonáját is.

Díjak és elismerések:

Magyar Érdemrend Középkeresztje (2018)
Budapest díszpolgára (2014)
Székely Mihály-emlékplakett (2011)
Csepel díszpolgára (2010)
Bartók Béla-emlékdíj (2006)
Kossuth-díj (2004)
Prima Primissima-díj (2003) 
Magyarország Érdemes Művésze (1999)
Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja (1998)
Liszt Ferenc-díj (1997)

Rost Andrea