
Solymosi Tamás
balettművész, balettigazgató, balettmester, koreográfus
Solymosi Tamás tanulmányait a Magyar Táncművészeti Főiskolán és a szentpétervári Vaganova Akadémián, valamint Monte Carlóban végezte. A balettművészi képesítés után a 2000-es évek elején balettpedagógus és koreográfus végzettséget is szerzett. A Magyar Nemzeti Balett előadásain külföldi felkérései miatt leginkább rendszeresen visszatérő vendégként láthattuk. Vendégszerepelt a Miami, a Chicago és az Oszaka Balett színpadán, vezető szólótáncosa volt a Bécsi Állami Operaháznak, a Holland Nemzeti Balettnek, a drezdai Semperoper és a New York-i Metropolitan Opera balettegyüttesének. Vendégszólistaként láthatta a közönség a moszkvai Bolsoj Balettben csakúgy, mint a müncheni és a berlini operaházakban, vagy Santiago de Chilében.
2006-ban, a Magyar Táncművészeti Főiskola főigazgatóhelyettesi pozícióját elvállalva kezdett újra teljes erővel Magyarországon dolgozni. 2011-től megbízott, majd 2013-tól kinevezett balettigazgatóként a Magyar Nemzeti Balett vezetése áll munkája fókuszában. 2011-es irányítása óta a Magyar Nemzeti Balett műsorkészletét teljesen megújította, amely ezáltal sokkal gazdagabb lett: a hagyományos magyar balettprodukciók mellett helyet kapott benne a balettirodalom szinte minden nagy klasszikus darabja, számos neoklasszikus nagybalett, valamint a legjelentősebb modern művek is sorra kerülnek fel a repertoárra. Az általa meghirdetett nemzetközi próbatáncokra évről-évre egyre többen, alkalmanként több százan jelentkeznek a világ minden tájáról. Az együttesnek folyamatosan biztosítja a legnívósabb külföldi balettmesterek szakértelmét, akiket rendszeresen meghív, hogy együtt dolgozzanak a művészekkel.
2016-ban alapította meg az Operaházon belül a Magyar Nemzeti Balettintézetet, amely 2018 elején már több mint száz növendék fejlődését segíti, akik különböző balettprodukciókban (többek között A diótörő, A kalóz, A hattyúk tava című előadásokban) lépnek a nézők elé.
Díjai:
Magyarország Kiváló Művésze (2018)
A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze (2006)
Philip Morris-díj (2004)
Gundel-díj (2003)
Harangozó Gyula-díj (2001)
EuroPAS Magyar Táncdíj (1998)
Vécsey Elvira-díj (1990)
Nívódíj (1990)
Előadásai az évadban
október 6. 18:00
balett
14
főpróba
MAYERLING
október 8. 19:00
balett
14
MAYERLING
október 9. 11:00
balett
14
MAYERLING
október 12. 19:00
balett
14
MAYERLING
október 14. 19:00
balett
14
MAYERLING
október 16. 11:00
balett
14
MAYERLING
október 19. 19:00
balett
14
MAYERLING
október 21. 19:00
balett
14
MAYERLING
október 22. 11:00
balett
14
MAYERLING
november 27. 11:00
klasszikus
balett
6
főpróba
A DIÓTÖRŐ – MVM OperaKaland

november 27. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
november 30. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 2. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 3. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 4. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 4. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 6. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 8. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 10. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 10. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 11. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 14. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 16. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 17. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 17. 17:00
ifjúsági
NÖVENDÉK KARÁCSONY
december 18. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 20. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 21. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 21. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 23. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 23. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 24. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 25. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 26. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 26. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 28. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 29. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 30. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
december 31. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 5. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 6. 19:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 7. 14:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 7. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 8. 11:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
január 15. 18:00
klasszikus
balett
6
A DIÓTÖRŐ
március 2. 18:00
mix
opera
12
főpróba
HUNYADI LÁSZLÓ
március 4. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 8. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 11. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 14. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 17. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 19. 11:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 22. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 28. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
május 27. 19:00
klasszikus
balett
10
VII. NAGY IVÁN NEMZETKÖZI BALETTGÁLA
június 24. 19:00
mix
balett
10