Társulat

Szennai Kálmán

Szennai Kálmán

korrepetitor, karmester
 

1973-ban született Budapesten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongorázni és kürtölni tanult, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a zenetudományi és a karmesterképző tanszak hallgatója volt. Lukács Ervin és Gál Tamás tanítványaként 1996-ban karmesteri diplomát szerzett. Tanulmányai után Oberfrank Géza felvette a Magyar Állami Operaházba, ahol előbb korrepetitorként, majd karmesterként dolgozott. Azóta is rendszeresen vezényel a dalszínházban. Vendégszerepelt Japánban, Ausztriában, Németországban, visszatérő vendége az Operettszínháznak, dirigálta a Savaria Szimfonikusokat, a MÁV Szimfonikus Zenekart és a Budapesti Fesztiválzenekart, állandó vendége a Jennersdorfi és a Sankt Margaretheni Operafesztiváloknak. Komor-, Juventus-, és Pless-díjas, 2018-ban Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült, 2023-ban tehetsége, szorgalma, művészi és emberi magatartása elismeréseként átvehette az Oláh Gusztáv emlékplakettet.

Előadásai az évadban

október 22. 17:00
kortárs opera 12
Giacomo Puccini

[SZKIKKI] 2.0

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
34. Pászthy Júlia bérlet
november 4. 19:30
koncert
Príma Donnák

KOMLÓSI ILDIKÓ

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
30. Kertesi Ingrid bérlet
december 1. 19:00
klasszikus balett 6
Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij

A DIÓTÖRŐ

Magyar Állami Operaház
december 2. 19:00
kortárs opera 12 premier
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
28. Misura Zsuzsa bérlet
december 3. 11:00
klasszikus balett 6
Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij

A DIÓTÖRŐ

Magyar Állami Operaház
december 8. 20:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
35. Pártay Lilla bérlet
december 10. 17:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
34. Pászthy Júlia bérlet
december 15. 20:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
29. Berkes János bérlet
december 28. 18:00
klasszikus balett 6
Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij

A DIÓTÖRŐ

Magyar Állami Operaház
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.