Tovább a tartalomhoz

1970-ben született Budapesten, zenei tanulmányait hangszeres zenészként kezdte. 18 éves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző szakára, ahol Lukács Ervin tanítványaként végzett 1993-ban, kiváló eredménnyel. Több alkalommal részt vett John Eliot Gardiner és Helmuth Rilling karmester mesterkurzusain; 1990-ben Budapesten megalapította a Purcell Kórust, s egy évvel később létrehozta a szintén budapesti székhelyű Orfeo Zenekart is. Vashegyi György elsősorban saját együtteseit vezényli, de rendszeresen fellép egyaránt más régizenei együttesek (Concerto Armonico, Capella Savaria és Musica Aeterna), illetve szimfonikus zenekarok (Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara, Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, Kolozsvári Filharmonikus Zenekar, MÁV Szimfonikus Zenekar, Pécsi Szimfonikus Zenekar, Miskolci Szimfonikus Zenekar, Matáv Magyar Szimfonikus Zenekar [ma: Concerto Budapest], Sinfonietta Hungarica, Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar stb.) vendégkarmestereként is. 1998 szeptemberében a Kolozsvári Magyar Operában Mozart Idomeneójának romániai premierjét dirigálta, 2000 májusában a MÁV Szimfonikus Zenekar, illetve a MR Szimfonikusok élén Gyöngyösi Levente A gólyakalifa című operájának koncertszerű ősbemutatóját vezényelte Budapesten. 2000 augusztusában debütált az Operaházban (az Operafesztivál premierprodukciójaként) Haydn Aki hűtlen, pórul jár című operájával az Orfeo Zenekar élén; ez volt az első régi hangszeres operaelőadás az Operaház történetében. Azóta rendszeres vendége a Magyar Állami Operaháznak, 2005 májusában ő tanította be és vezényelte Gyöngyösi Levente Gólyakalifájának operaházi bemutatóját. 

Díjak és elismerések:
Kossuth-díj (2024)
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2015)
Liszt Ferenc-díj (2008)

Vashegyi György