Tovább a tartalomhoz
A magyar szoprán a Bartók Béla Konzervatóriumban Fekete Máriánál, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián Pászthy Júliánál, a müncheni Hochschule für Musik und Theaterben Gabriele Fuschnál tanult. A „Francisco Viñas”, valamint a „New Voices” nemzetközi énekversenyek díjazottja, 2012-ben pedig a Salzburgi Ünnepi Játékok „Young Singers Project”-jének tagja volt.

A 2013/2014-es évadban a Bayerische Staatsoper operastúdiójának tagja volt, ahol többek között különböző koncerteken, Martinů Mirandolina címszerepében és a Zeisl Hiob Miriamjaként volt hallható, amiért megkapta a 2014-es Müncheni Operafesztivál fesztiváldíját. További szerepei voltak ott többek között Papagena (A Varázsfuvola) és Gianetta (Szerelmi bájital). Ugyanebben az évben elnyerte a magyarországi Prima Primissima Junior díjat, és a müncheni „Abendzeitung” napilap a 2014-es év énekesnőjének választotta.

Celeng Mária 2008 óta rendszeres vendége a budapesti Művészetek Palotájának, ahol többek között a Tündérkirálynő (Purcell), a Szerelmi bájital (Donizetti), a Szent Sebestyén vértanúsága (Debussy)és a Nelson-mise (Haydn) című művekben énekelt a Nemzeti Filharmonikusokkal. 2016-ban Fischer Ádám vezényletével vállalta Haydn Teremtés című művében a szoprán szólót. A müncheni Hofkapellével Michael Hofstetter vezényletével Araspét énekelte Hasse Didone abbandonata című művében a müncheni Prinzregententheaterben és 2011-ben a versailles-i kastélyban.

További vendégszereplései voltak többek között José Cura, Ruggero Raimondi és Patricia Cioffi mellett a Théâtre Antique d’Orange-ba, Tebaldóként (Don Carlos) és Iluska (János vitéz) szerepében a Magyar Állami Operaházban. A 2013-as Cardiff Singer of the World versenyen döntősként képviselte Magyarországot.

A 2014/15-ös évadban Fiordiligi (Così fan tutte) szerepében debütált a Magyar Állami Operaházban és Drusillaként (Poppea megkoronázása) a milánói Scalában. 2016-ban a Salzburgi Ünnepi Játékokon Franz Welser Möst vezényletével a Die Liebe der Danae című darabban énekelt, 2017-ben Despina (Così fan tutte) a párizsi Opéra Garnier-ben Philippe Jordannel, 2018-ban pedig Valetto/Amore (Poppea megkoronázása) a berlini Staatsoper Unter den Lindenben Diego Fasolisszal. Celeng Mária 2012-ben debütált a Gärtnerplatztheaterben mint Fiordiligi (Così fan tutte), Baronin Freimann (Der Wildschütz), Lucile Desmoulins (Dantons Tod), további szerepei Pamina és Első dáma (A varázsfuvola), Tatjana (Anyegin), Josepha von Weisborn (Scuberts Reise nach Atzenbrugg), Giulietta (Hoffmann meséi), Donna Elvira (Don Giovanni), Luisa Miller (Luisa Miller), Ann Trulove (The Rake’s Progress) és Anita (Jonny spielt auf).

Celeng Mária