Zenei tanulmányait hatéves korában kezdte a Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskolában, majd kilencévesen a Szabolcsi Bence Zeneiskola zongora szakán folytatta. Színészi készségeit a Földessy Margit Színi Tanoda növendékeként fejlesztette, ahol rendszeresen fellépett gálaműsorokban prózai és énekes produkciókkal. Több budapesti és kerületi szavalóversenyen ért el első helyezést. Középiskolai tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium ének szakán végezte, ahol főtárgy tanára Dobi-Kiss Veronika volt. 2021-ben felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar klasszikus ének szakára, majd következő évben tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol alapszakon diplomát szerzett. Ezt követően oratórium- és dalének mesterszakon diplomázott. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Opera mesterképzésének hallgatója, ahol tanára Kovácsházi István.
Színpadi és koncertfellépései során több rangos helyszínen szerepelt, többek között a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Müpában, az Erkel Színházban, a Mátyás-templomban a Szent István-bazilikában, valamint a Dohány utcai zsinagógában.
Jelenlegi célja énektechnikájának további magas szintre emelése, valamint repertoárjának folyamatos bővítése, hogy a jövőben művészi elképzeléseit megvalósíthassa, és előadásmódjával minél szélesebb közönség számára nyújthasson élményt.
Repertoár
- Dido és Aeneas (Henry Purcell): Dido
- Parasztbecsület (Pietro Mascagni): Lola
- Carmen (Georges Bizet): Mercédès
- Pillangókisasszony (Giacomo Puccini): Suzuki
- Székely fonó (Kodály Zoltán): Szomszédasszony
- A denevér (Johann Strauss II): Orlovsky
- A varázsfuvola (Wolfgang Amadeus Mozart): III. Dáma
Versenyek
- 2021 – XVIII. Lazar Jovanović International Singing Competition (Belgrád): II. díj
- 2021 – Simándy József Énekverseny (Szeged)
- 2021 – XXII. Imrich Godin International Singing Competition IUVENTUS CANTI (Vráble)
- 2022. Danubius Talent Nemzetközi verseny III. Helyezet