Tovább a tartalomhoz

 

Koczka Tamás énekesi tanulmányait magán úton kezdte Baghy Emíliánál, majd később Keönch Boldizsárnál folytatta. 2014-ben felvételt nyert a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karára ahol Dr. Szüle Tamás és Csereklyei Andrea növendékeként diplomázott le, mit énekművész. Opera-ének és ének-művésztanár mesterszakot a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán végezte Andrejcsik István tanítványaként. Ezen egyetemi évek alatt Székesfehérváron Kodály Zoltán Háry Jánosából a címszerepet énekelte és a Szegedi Nemzeti színház is elkezdte foglalkoztatni mint szólista. Szegeden Leoncavallo Bajazzók című operájából “Silvio”-ként debütált, majd az évadban Puccini Gianni Schicci-jéből “Marco” szerepét és Mozart - Cosi fan Tutte “Guglielmo”-t és Figaro házasságából “Almaviva gróf”-ját is megformálta. Majd később a MÜPA felkérésére Mozart “Figaro”-jának szerepébe bújt. Koncert és dalénekesként is közreműködött már több szimfonikus zenekar felkérésére.

Az M.M.A. szervezésében - Trianon 100: Hubay Jenő - Végvári dalok című kötetét énekelte, amit a Bartók Rádió le is adott. Operagálákon és ifjúsági előadásokon bariton szerepek megformálója. Kacsóh Pongrácz - János vitéz “Bagó” szerepét és Donizetti - Szerelmi bájital című operájából “Dandini”-t, Ránky György Pomádé király új ruhájából “Béni” szerepének megformálója.

2022-ben A Házy Erzsébet Nemzetközi énekverseny 3. helyezettje és az M.M.A. külündíjasa.
2022-ben Olaszországban az Opera di Pienza nemzetközi énekversenyen az elődöntőig jutott.

 

Koczka Tamás