Királyi fenség / Az ítélet

Fény és árnyék

Selmeczi György Thomas Mann, Vajda János pedig Friedrich Dürrenmatt műve alapján komponált új operát, amelyek áprilisban, egy estén szólalnak majd meg az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében. A Királyi fenség, valamint Az ítélet című darabokról – amelyek a fény-árnyék, valamint a mese és a lélektani krimi kontrasztját kínálják – a kortárs magyar zeneszerzés két meghatározó alakjával beszélgettünk.

Miért éppen erre a két szerzőre esett a választásuk? A művek egymás után szólalnak meg, van valamilyen kapcsolat?

Selmeczi György: Thomas Mann Királyi fensége azért kezdett érdekelni, mert egy ritkán olvasott, a szerzőre nem feltétlenül jellemző, szokatlanul könnyed regény. Valójában inkább egy mese a magányos hercegi létről, a hivatalos kötelezettségek terhéről, a szerelem és a társadalmi felelősség összebékítéséről. Felsejlik viszont benne az a komplexitás, mély társadalmi érdeklődés, ami a későbbi alkotásoknak már egyértelműen sajátja. A szöveg fókuszában a kiválasztottság kérdése áll, a szereplők rokonszenvesek, s a komponálás során az is kiderült, hogy a műnek egészen jól állnak a korunk által megörökölt operai toposzok. A cselekmény felfelé ível, a világosság felé. Minden adott egy nagyszerű vígjátékhoz.

Vajda János: Az én témaválasztásomat mindig az határozza meg, hogy hallok-e mögötte zenét. Dürrenmatt kisregénye egy abszurd lélektani krimi, ami egy játék keretében vizsgálja a morális bűnösség vetületeit. Ez talán nem szokványos az operaszínpadon, de azt hiszem, hogy ebben a párosításban éppen a művek kontrasztjában rejlik az izgalom. Ez a darab sokkal drámaibb, sokkal sötétebb, de nem félek tőle, hogy ne egészítenék ki egy ­ mást, hiszen nagyon jól ismerjük egymás munkásságát.

Mindkét opera irodalmi művet dolgoz fel. Ez mennyire határozza meg a zeneszerzői munkát?

S. Gy.: A zeneszerző ilyenkor az első pillanatban lerombolja a kiindulásként szolgáló mű irodalmi nagyságát, s a zene kerül a középpontba még akkor is, ha Horváth Péter fantasztikus szövegkönyve ezt ellensúlyozza. A konkrét utalások helyett számomra a legfontosabb, hogy a mű szellemiségét tudjam hűen tolmácsolni.

V. J.: Egy irodalmi mű feldolgozása jelent bizonyos formai keretet, ami adott esetben könnyebbség is lehet, de mindenképpen inspiráló. Teljesen más folyamatról van szó, mint amikor mondjuk egy vonósnégyest komponálok. Az operához Várady Szabolcs írt szenzációs librettót, Mátrai Diána pedig a forgatókönyvvel remekelt.

Hogyan jellemeznék a művek zenei anyagát?

V. J.: Volt idő, amikor sok idézetet használtam, de ez a mostani darabra nem jellemző, ugyanakkor nem álltam ellent a dramaturgiailag indokolt ősképek megjelenítésének. A legnagyobb feladat az volt, hogy érzékeltetni tudjam azt a folyamatot, ahogy az addig magabiztos főhős szembesül saját magával. A zenei anyag meglehetősen sűrített, a mű középpontjában álló játékról csak lépésről lépésre derül ki, hogy valójában nagyon is vérre megy.

S. Gy.: Én magam is szeretek a legnagyobbakra hivatkozni. Sosztakovics, Poulenc, valamint Kodály és Bartók hatása egyértelműen érezhető a műveimen, ami most sincs másképp. A zene – ahogy maga a regény is – erőteljesen kötődik ahhoz a korhoz, amelyben az események zajlanak. Praktikus operát írtam, amit táncjelenetek, arietták működtetnek. A modern az én olvasatomban az, ami a leghűebben tükrözi a szerzői szándékot.

A két opera az Eiffel Műhelyház Bánffy termében szólal majd meg. Jelent ez valamiféle sajátosságot?

V. J.: Bár nem ismerem annyira az Eiffel Műhelyházat, biztos vagyok benne, hogy a terem intimitása hatással lesz az elhangzottakra, a többi pedig már a rendező, Szabó Máté feladata. Sokat egyeztetünk, az előző darabomat is ő vitte színpadra, teljes mértékben megbízom benne. A zenekar nem nagy, mégis van árokra szükség: vonósok, egy-egy fúvós, ütősök, hárfa és egy zongora alakítja majd a hangzást.

S. Gy.: Számomra otthonosak a Eiffel Műhelyház terei, mindazonáltal én mindig a világszínpadnak írok. A Királyi fenség ezerféle környezetben elképzelhető, egy kastélyban, de egy Peter Brook-féle üres térben is. Kíváncsian várom a bemutató tapasztalatait.

Általánosságban hogyan látják az opera jövőjét?

V. J.: Engem rendkívül érdekel a műfaj. Nagyon szeretek operát írni, olyannyira, hogy Az ítélet komponálása közben tulajdonképpen már egy újabb mű váza is összeállt a fejemben. Egyszóval számomra van jövője, és ez nekem éppen elég.

S. Gy.: Derűs vagyok ezzel kapcsolatban. Van jövő, ha a nyugat visszatalál saját zenetörténetének közös pontjaihoz. Biztos vagyok benne, hogy újra meg kellene találni egyfajta gesztus-közösséget a közönséggel, amelynek lényege, hogy ha valaki bejön egy koncertre, az addig megszerzett élményeivel kapcsolódni tudjon az újhoz. Ez a törekvés egyébként Közép-Kelet-Európában nagyon látványos, a siker pedig csak idő kérdése.

Ur Máté
(Az interjú eredetileg az Opera Magazin 2025. téli számban jelent meg)