
Az Opera hagyományaihoz híven a nagyhéten és húsvétkor az ünnepkörhöz kötődő előadásokkal várja közönségét. Operaelőadások és koncertek mellett Mel Gibson A passió című filmjét ismét levetítjük az Erkel Színházban.
Ein Bühnenweihfestspiel – vagyis „a színpadot felszentelő ünnepi játék”. Maga Wagner nevezte így utolsó operáját, a Parsifalt, ami valóban az ünnep, a szakralitás színpadi megjelenítése. Hőse, Parsifal, a szent együgyű, aki tiszta, naiv hite által képes lesz rá, hogy megváltsa a testi és lelki bajoktól szenvedőket, és a Grál, a Krisztus vérét felfogó szent kehely őrzőinek sorába lépjen. Mikó András klasszikus rendezésében nagypénteken (március 30.) és húsvét hétfőn (április 2.), valamint április 5-én, csütörtökön Palerdi András (Gurnemanz), Kovácsházi István (Parsifal), Németh Judit (Kundry) és Kovács István (Titurel) mellett Amfortas és Klingsor kettős szerepében Tómas Tómasson látható. Az előadások karmestere Kovács János.
Pietro Mascagni: Parasztbecsület / Ruggero Leoncavallo: Bajazzók
A két opera a verismo, azaz a naturalisztikus, hús-vér szereplők problémáit bemutató operák talán legnagyobb képviselője. Nem csoda, hogy hamar kialakult a szokás, hogy a két darabot egy estén adják elő. Georges Delnon produkcióját 2014-ben mutatta be az Opera. A két egyfelvonásos, nagyszombaton (március 31.), húsvétvasárnapon (április 1.) és húsvéthétfőn (április 2.) látható az Erkel Színházban Kamen Chanev, László Boldizsár, Lukács Gyöngyi és Komlósi Ildikó, valamint Fekete Attila, Váradi Zita, Létay Kiss Gabriella, Alexandru Agache és Kelemen Zoltán főszereplésével. Vezényel: Marco Comin.
Nagycsütörtök estéjén az Opera folytatja hagyományát. 2004 nagyböjtjére került a világ vetítőtermeibe az ausztrál színész-rendező, Mel Gibson filmje, a monstruózus A passió. Megosztotta a nézőket, de abban egyetértés mutatkozott, hogy a valaha leforgatott legfontosabb passió-film ez a mű. Március 29-én újra az ország legnagyobb mozitermévé változik az Erkel Színház, amely valaha hosszú időn át filmszínházként is működött.
További információ az egyes előadásokról és a jegyvásárlás elérhető a címekre kattintva.