REQUIEM

Az utóbbi évek, sőt már évtizedek során nem ritka gyakorlattá vált egyes oratorikus művek teljes vagy félig történő szcenírozása. A Messiás és a Máté-passió után mi sem lehet erre alkalmasabb, mint Giuseppe Verdi Requiemje, amellyel kapcsolatban sokan állítják, félig komolyan, de mindenképpen találóan, hogy „kedvenc operájuk”. Hiába gyászmiséről van szó, amely hagyományosan nem követel színpadot – sőt kifejezetten távol tartja azt magától –, drámaisága, érzelmessége, a hangulati árnyalatok szélsőségessége szinte természetszerűleg követeli meg a látványt. Nem szabad elfelejteni, hogy Verdi kora még nem semleges hatású hangversenytermekben gondolkodott, az egyházi művek szakrális terekbe kerültek, ahol kölcsönhatásba léphettek a templomi környezettel. Az operaházi előadás még hagyományos koncertformában is új vizuális ruhát ad a műre, ám ha ennél szervesebb színházi élmény lehetőségét teremti meg az előadás, akkor arra is fokozottan képessé válhat, hogy a rendező olvasata szerinti fő üzenetet, a nagyon emberi halálfélelmet kitapinthatóan fogalmazza meg. A vizuálisan különleges performance-ot az OPERA művészeti igazgatója, Almási-Tóth András hozza létre csapatával.