Társulat

Várnagy Kristóf

táncművész, koreográfus

Várnagy Kristóf tanulmányait a Táncművészeti Egyetemen végezte. Díjazottja számos hazai és nemzetközi balettversenynek, fesztiválnak, továbbá nyertese több magyarországi szakmai díjnak, ösztöndíjnak (egyebek mellett Köztársasági ösztöndíj, Magyar Balett-és Kortárstánc-Művészetért Junior Díj). Professzionális évei alatt több stílusban is kipróbálta magát a baletten át, a kortárstáncon keresztül a cirkuszig, és olyan együttesekkel dolgozott mint a Frenák Pál Társulat, szólistája volt a Cullberg Balett és Svéd Királyi Balett együtteseinek, de emellett bemutatkozott az újcirkusz műfajában is a Cirque du Soleil együttesében, jelenleg pedig a Recirquel társulat tagja.

Első önálló koreográfiáját 2012-ben készítette, amit 2014-ig további kettő követett. Ezen előadások mind a Svéd Királyi Balett gondozásában, a Royal Collective nevű kamara együttes számára készültek. 2015-ben tért haza Magyarországra, ahol azóta több önálló, és kooprodukciós koreográfia elkészítésében is részt vett (Badora Dance Company, Frenák Pál Együttes, MA•ZE, Recirquel).

Test Est, koreográfus (2019, Budapest, Magyar Nemzeti Táncszínház)
No More Cake, társkoreográfus (2019, Nordisk Teaterlaboratorium - Dánia)
JVE + MA•ZE koncert event, rendező, koreográfus (2017, Budapest, A38 Hajó)
BUDARATS este, koreográfus (2017, Budapest, Trafó Kortárs Művészetek Háza)
17. FINA vizes világbajnokság záróünnepsége, Recirquel, vendég koreográfus (2017, Budapest, Papp László Sport Aréna)
XX_&_Fragments, vendégkoreográfus (2017, Budapest, Tavaszi Fesztivál)
Dopamine, NEXTFeszt záró est, rendező, koreográfus (2016, Budapest, Trafó Club)
Frenák Pál Társulat, LUTTE, koreográfus asszisztense (2016, Budapest, Trafó Kortárs Művészetek Háza)
Give In est, koreográfus (2016, Budapest, Artus – 2017, MU Színház)
Descend / Antré 1, koreográfus (2016. Budapest, Trafó Kortárs Művészetek Háza)
Badora Dance Company, Janus, vendégkoreográfus (2015, Budapest, Magyar Nemzeti Táncszínház)
Royal Collective, művészeti vezető (2012 – 2014, Svéd Királyi Balett, Svédország)

Előadásai az évadban

február 1. 18:00
kortárs balett 16 főpróba
Venekei Marianna - Velekei László - Várnagy Kristóf / Bartók Béla

BARTÓK TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház
február 3. 19:00
kortárs balett 16 premier
Venekei Marianna - Velekei László - Várnagy Kristóf / Bartók Béla

BARTÓK TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház
01. Sümegi Eszter bérlet
február 4. 19:00
kortárs balett 16
Venekei Marianna - Velekei László - Várnagy Kristóf / Bartók Béla

BARTÓK TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház
26. Rohonyi Anikó bérlet
február 10. 11:00
kortárs balett 16
Venekei Marianna - Velekei László - Várnagy Kristóf / Bartók Béla

BARTÓK TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház
február 11. 11:00
kortárs balett 16
Venekei Marianna - Velekei László - Várnagy Kristóf / Bartók Béla

BARTÓK TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház
február 16. 19:00
kortárs balett 16
Venekei Marianna - Velekei László - Várnagy Kristóf / Bartók Béla

BARTÓK TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház
06. Dózsa Imre bérlet
február 18. 11:00
kortárs balett 16
Venekei Marianna - Velekei László - Várnagy Kristóf / Bartók Béla

BARTÓK TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház
09. Pongor Ildikó bérlet
február 18. 19:00
kortárs balett 16
Venekei Marianna - Velekei László - Várnagy Kristóf / Bartók Béla

BARTÓK TÁNCTRIPTICHON

Magyar Állami Operaház
05. Hágai Katalin bérlet